|
Mint azt bizonyára tudjátok, a közelmúltban súlyos technikai problémáink akadtak az oldal működéséért felelős szerverrel, melynek következtében elérhetetetlenné vált az oldalunk. Ideiglenes megoldásként a http://starwarshu.blogspot.com címen folytattuk működésünket a helyzet normalizálásáig. Nos, erre részben sor került, hiszen az első, adatvesztés okozta sokkból felocsúdva immár új masina zakatol az oldalunk alatt. Az elmúlt hetekben sajnos bőven volt időnk elmélkedni a helyzeten, s egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy minden rosszban van valami jó alapon nem húzzuk-halasztjuk tovább a már évek óta esedékes megújulást. Mivel a szerkesztőség tagjai kivétel nélkül dolgoznak, illetve tanulnak, felesleges lenne irreális határidőket szabni a "mikor indul az új oldal?" kérdésre, így egyelőre egy, a viedojátékok világában ismert mondást idéznénk: when it's done, azaz amikor kész lesz. Bízzunk benne, hogy erre mihamarabb sor kerül, addig is szíves megértéseteket és türelmeteket kérjük, amit előre is köszönünk. Addig is az Erő legyen veletek!
|