|
OBI-WAN
KENOBI
1.
Életrajz
2. Jellem
3. Idézetek
4. Obi-Wan tatooine-i otthona
5. Obi-Wan fénykardja
1.
ÉLETRAJZ
A Baljós
Árnyak előtti idők
Akárcsak
a legtöbb Jedinek, Obi-wan számára is nagyon fiatal korban kezdődött meg a kiképzés,
a coruscanti Jedi Templomban. Szorgalmas és komoly tanuló volt, de csak 13 éves
korára lett belőle Padawan. Mikor Qui-Gon Jinn a Templomba látogatott, Yoda
arra próbálta rávenni, hogy vegye maga mellé Obi-Want, mint tanítványát, de
a Jedi Mester visszautasította. Mivel nem volt más választás, a Jedi Tanács
Obi-Want az Agrár Testületnek ajánlotta, abban a reményben, hogy a képességeit
ott majd kamatoztatni tudja. A döntés azt jelentette, hogy Obi-Wanból soha nem
lehet Jedi lovag.
Szerencsére
a sors közbeszólt. Mikor Obi-Wan egy szállító hajóra szállt, ami a Bandomeer
bolygó felé tartott, felfedezte, hogy Qui-Gon szintén az utasok között van.
A csillaghajót támadás érte és bár Obi-Wan nagy bátorságot tanúsított, Qui-Gon
megint csak visszautasította a fiút.
A
Bandomeer-en Obi-Wan a Jedi Tanács utasításait követve csatlakozott az Agrár
Testülethez. De az "éles szemű" fiú hamar rájött arra, hogy veszélyes események
vannak kibontakozóban, a bolygót fenyegetve. Qui-Gon erőihez csatlakozva, Obi-Wan
segített a Mesternek, hogy legyőzze névleges tanítványát, Xanatost. Mindezek
után Qui-Gon végül beleegyezett abba, hogy tanítsa Obi-Want.
A
következő tizenkét évben, Qui-Gon és Obi-Wan számos kalandot vészeltek át együtt.
Baljós
Árnyak
Mikor
Obi-Wan huszonöt éves lett és a Jedi Lovaggá válás szélén állt, őt és mesterét
a Naboo rendszerbe küldték, hogy oldjanak meg egy kereskedelmi vitát. Azonban
tárgyalás helyett harci droidokkal küzdöttek, és a túlerő elől a Naboora menekültek.
Qui-Gon ragaszkodott ahhoz, hogy egy Jar Jar nevű bennszülött gungan is csatlakozzon
hozzájuk. Az ő segítségével jutottak el Otoh Gungába, egy víz alatti buborékvárosba,
ahonnan egy Bongóval indultak tovább. Theedben kiszabadították Amidala királynőt
a harci droidok fogságából, és megszöktették egy nabooi királyi hajóval együtt.
Azonban a hiperhajtómű sérülése miatt kénytelen voltak leszállni a Tatooine-on.
Obi-Wan
a hajón maradt a királynő védelmében, míg Qui-Gon hiperhajtómű után nézett.
A Jedi Mester hamarosan visszatért egy Anakin nevű fiúval egyetemben, és szembeszállt
egy titokzatos Sith harcossal is.
Ezután
a Coruscantra mentek mindannyian, ahol Anakint, aki rendkívül fogékony volt
az Erőre, a Jedi Tanács elutasította, ahogy azt Obi-Wan megjósolta. Qui-Gon
bejelentette, hogy Obi-Want késznek tartja a Jedi Lovagságra, és Anakint a Tanács
akarata ellenére is tanítani fogja. A Naboo-n Obi-Wan és Qui-Gon megküzdöttek
a Sith Lord Darth Maul-lal. A számbeli fölény ellenére a sötét lovag vadul harcolt
és fölébük kerekedett. A gonosz megölte Qui-Gont, és kis híján Obi-Want is,
de a fiatal Jedi az erőt hívta segítségül, és levágta Maul-t egy meglepetésszerű
csapással. Qui-Gon haldoklásakor Obi-Wan megígérte, hogy maga mellé veszi Anakint,
mint Padawan tanítványt, tekintet nélkül a Jedi Tanács állásfoglalására a fiú
jövőjével kapcsolatban.
A
küzdelem után Yoda bejelentette, hogy Obi-Wan immár teljes értékű Jedi Lovag,
és - bár ő ellenezte - a Jedi Tanács beleegyezett Anakin taníttatásába. A Mestere
Obi-Wan lett.
13 évvel
később...
Mikor
Vader csatlakozott Palpatine Császár erőihez és megkezdte a Jedik kiirtását,
Obi-Wan vállalta, hogy elrejti az ikreket, akiket Skywalker elidegenedett felesége,
Amidala, Naboo királynője szült. A lánygyermeket Bail Organára bízták, míg a
fiút Owen Larsnak és feleségének Berunak adták, hogy neveljék fel őt, mint "unokaöccsüket".
Egyik gyermek sem tudta az igazságot valódi szüleikről. Kenobi maga remeteségbe
vonult közel a Tatooine-i Nyugati Dűne Tenger széléhez, ahol titokban figyelhette
a fiatal Luke Skywalker fejlődését.
20 évvel
később...
Az Új
Remény
Mikor
Luke idősebb lett, Kenobi észrevette, hogy a fiú erősen kötődik az Erőhöz. Egy
alkalommal megpróbálkozott kapcsolatba lépni Luke-kal és felfedni magát, valamint
átadni Anakin Skywalker eredeti fénykardját, de Owen nem engedte ezt. Végül
is, Kenobi megmentette Luke-ot a Tusken fosztogatóktól, és meghívta a fiút az
otthonába. Ott, Luke végül megkapta Anakin fegyverét és megismerte Leia Hercegnő
küldetését. Kenobi azt akarta, hogy Luke csatlakozzon hozzá egy alderaani kalandban,
és végül Luke kényszerűen elfogadta ezt, miután felfedezte, hogy a Birodalmi
Rohamosztagosok megölték Owent és Berut.
Kenobi
felbérelte Han Solo-t és Chewbaccát, hogy vigyél el őket az Alderaanra, és az
utazás alatt megkezdte Luke tanítását, hogy hogyan irányítsa az Erőt. Sajnálatos
módon, mikor a csapat megérkezett az Alderaanhoz, a Birodalmiak szuper fegyvere
a Halálcsillag már szétrobbantotta a bolygót. Az űrállomás hamarosan csapdába
ejtette a Millennium Falcont, Solo hajóját, de a hősöket
nem tudták elfogni. Obi-Wan különleges képességeit használva deaktiválta a Halálcsillag
vonósugarát, de szembekerült Darth Vaderrel. A fénykardpárbaj alatt, Kenobi
elterelte Vader és a közelben lévő rohamosztagosok figyelmét, hogy Skywalker
és társai megszökhessenek. Kenobi hagyta, hogy Vader lesújtson rá. A Jedi köpeny
üresen hullott alá a Halálcsillag padlójára: Kenobi végül eggyé vált az Erővel.
Habár
úgy látszott, hogy meghalt, Obi-Wan Luke mentora és védelmezője maradt. Folytatta
Luke kalauzolását, és sugallta a fiúnak, hogy "használja az Erőt", mialatt Skywalker
sikeres támadást hajtott végre a Halálcsillag ellen.
A Birodalom
Visszavág
A
Hoth jeges világán Kenobi szelleme azt tanácsolta Luke-nak, hogy látogassa meg
a Dagobah-bolygót, és tanulását folytassa Yoda mesternél. Következő manifesztációja
már a mocsárbolygón történt, ahol segített Luke-nak meggyőzni Yodát, hogy alkalmas
a Jedi Lovagságra. Később, mikor Luke önfejű módon - még a tanulás befejezése
előtt - elindult, hogy szembeszálljon Vaderrel, Obi-Wan hasznos tanácsokkal
látta el.
A Jedi
Visszatér
Yoda
halála után, Obi-Wan részleteket árult el a múlttal kapcsolatban, és ragaszkodott
hozzá, hogy az ifjú Jedi küzdjön meg újfent Darth Vaderrel.
A Birodalom
Örökösei
Az
Endori Csata után, Obi-Wan szelleme megjelent Luke-nak különböző okokból kifolyólag.
Legutolsó manifesztációjakor a Coruscanton, Kenobi elmondta Luke-nak, hogy a
távolság túl nagy, hogy újra megjelenhessen. "Szerettelek, mint fiamat, tanítványomat
és barátomat", mondta Kenobi Skywalkernek. "Az Erő legyen veled, míg legközelebb
találkozunk ". Luke, mondta, nem az utolsó Jedi, hanem "Első az újak közül".
2.
JELLEM
Obi-Wan
már gyerekkorától fogva türelmetlen, önfejű és nyughatatlan volt, viszont törekvő,
szorgalmas és bátor. Hitt a Jedi eszmékben, és éppen ez okozta közte és Qui-Gon
Jinn között a feszültséget.
"Obi-Wan
csüggedten ingatta a fejét. Mentora gyakorta keveredett szükségtelen dolgokba.
Előszeretettel tekintett magáénak nem rá tartozó ügyeket. Emiatt újra és újra
a Jedi Tanács elé kellett állnia. Egyszer még ez lesz a veszte." -
Terry Brooks: Baljós Árnyak -
Obi-Wan
szeretett csak az éppen aktuális feladatra koncentrálni, és látványosan morgolódott,
ha mestere eltért az útvonaltól. Ilyen mellékvágány volt Jar Jar Binks és Anakin
bevonása a naboo-i küldetésbe. Az ifjú Padawan szerint mindegyik lépés felesleges
volt.
Tanítványa
értetlenségét Qui-Gon azzal magyarázta, hogy Obi-Wan kevésbé fogékony az Élő
Erőre, amely közelebb hozná őt egyes élőlényekhez, hogy jobban megismerje sorsukat.
Obi-Wan hajlamos volt azt az általános Jedi nézetet követni, hogy a cél szentesíti
az eszközt, és az egyén elvész a magasabb rendű célok tengerében.
Mindazonáltal
Obi-Wan úgy nézett fel Mesterére, mint az apjára, és éppen ezért féltékenységet
keltett benne Anakin Skywalker megjelenése. Úgy tűnt, Qui-Gont jobban érdekli
a fiú, mint saját tanítványa. A dolog odáig fajult, hogy a Jedi Tanács előtt
a Jedi Mester a következőket mondta:
"- Obi-Wan
önfejű, és sokat kell még tanulnia az Élő Erőről, de jó képességű. Tőlem már
csak nagyon keveset tanulhat."
Obi-Wan
úgy élte ezt meg, hogy mentora eldobta magától. Féltékenységében lélekben a
Tanács mellé állt, és ellenezte Anakin taníttatását. Azonban mikor visszatértek
a Naboora, Obi-Wan bűnbánatot mutatott, s Qui-Gon megbocsátott neki, sőt, az
ifjú Padawan kezdte megérteni mestere indíttatásait.
Qui-Gon
halála után Obi-Wan felvállalta Anakin tanítását, s ezzel mestere nyomdokaiba
lépett. Lucas erről így nyilatkozik:
"Obi-Wan
eleinte haragszik a Jedi-szabályok ellen lázadó Qui-Gonra, de a film végére
Qui-Gonná válik, vagyis azonosul az ő lázadó személyiségével és a felelősséget
is átvállalja tőle."
Obi-Wan
Kenobi személyiségét a fentiek mellett kisfiús jókedv és humor fémjelzi. ("Egy
dologban igazad volt, mester. A tárgyalás tényleg rövidre sikerült") Ezenkívül
remek a műszaki érzéke, hiszen ő vezeti a bongót, sőt meg is javítja, valamint
a Tatooine-on ő szereli szét a hiperhajtóművet és cseréli ki az újra.
Obi-Wan
a legjobb fénykardvívók egyike volt. Tudását Qui-Gontól kapta, aki szintén kimagaslott
a Jedik közül.
"Obi-Wan
életerős ifjúként küzdött, ám őmögötte még alig állt néhány összecsapás, és
egyáltalán nem számított harcedzettnek."
"Qui-gon képezte ki Obi-Want, és bár az ifjú Jedi vívótudása egyelőre nem ért
fel az övével, hitte, hogy egyszer majd Obi-Wan sokkal jobb vívó lesz, mint
ő valaha is." - Terry Brooks: Baljós Árnyak.
Obi-Wan
idős korára veszített nyugtalanságából - ezt a sok keserű tapasztalat számlájára
írhatjuk, melyek majd az Episode II és III-ban kerülnek kifejtésre -, de jellegzetes
mosolya megmaradt. "A ráncos bőr és kusza szakáll mögül javíthatatlanul fiatalos
mosoly tört elő." - írja Lucas a Csillagok Háborúja című könyvben.
Higgadt
Jedi lovaggá válik, aki lebujokban védi meg magát, csempészekkel tárgyal, felfegyverzett
űrállomások folyosóin lopakodik. "Kenobi semmi jelét sem mutatta, hogy az elhadart,
kétségbeesett üzenet, amely csak az imént hangzott el az ismeretlen nő szájából
a hideg levegőben, bármilyen hatást tett volna rá. " - Geroge Lucas: Csillagok
Háborúja
Owen
Lars a következőket mondta róla: "Megmondtam neked, hogy ostoba vénember, veszélyes
és rosszakaratú, jobb nem kezdeni vele."
Obi-Wan
erős személyiséggé vált. Luke felnézett rá, s Han Solo is elismerte, hogy huncut,
s jó vigyázni vele. Kenobi tisztában volt vele, hogy ereje fogytán van már,
mégis szembe szállt Vaderrel ismét. Ennek két oka volt: egyrészt védeni akarta
Luke-ot, hogy sorsa előtt áldozattá váljék, másrészt próbára akarta tenni önmagát.
Ha sikerült volna végeznie Vaderrel, megoldott volna egy csomó problémát - de
így sem veszített. Eggyé vált az Erővel, s Luke-on keresztül valóban sokkal
hatalmasabb lett.
3.
IDÉZETEK
The Phantom
Menace - Baljós Árnyak
- You were
right about one thing, Master. The negotiations were short. (Egy dologban igazad
volt, Mester. A tárgyalás valóban rövid volt.)
- If they
find us, they will crush us, grind us into tiny pieces and blast us into oblivion!
(Ha megtalálnak, összezúznak, kicsi darabokra darálnak, és semmivé lőnek minket!)
- Oh, don't
worry, this hasn't been our day for warm welcomes. (Ó, ne aggódj, ez nem a forró
fogadtatások napja)
- We're
loosing droids, fast. (Gyorsan leveszítjük a droidjainkat)
- Why do
I sense we've picked up another pathetic life form? (Miért érzem úgy, hogy egy
újabb szánalmas életformát szedtünk össze?)
- Do not
defy the Council, Master...not again. (Ne szegülj a Tanáccsal szembe, Mester...
mégegyszer ne)
- I am ready
to face the trials. (Kész vagyok a próbákra)
- The boy
is dangerous...they all sense it. Why can't you? (A fiú veszélyes... mindenki
érzi. Te miért nem?)
- Master
Yoda, I gave Qui-Gon my word. I will train Anakin. Without the approval of the
Council if I must. (Yoda Mester, szavamat adtam Qui-Gonnak. Ki fogom képezni
Anakint. Akár a Tanács beleegyezése nélkül is.)
A New
Hope - Az Új Remény
- Obi-Wan
Kenobi...Obi-Wan? Now thats a name I haven't heard in a long time...a long time.
(Obi-Wan Kenobi... Obi-Wan? Már nagyon régen hallottam ezt a nevet... nagyon
régen.)
- Yes, I
was once a Jedi Knight the same as your father. (Igen, valaha Jedi Lovag voltam,
mint az apád)
- Well,
the Force is what gives a Jedi his power. It's an energy field created by all
living things. It surrounds us and penetrates us. It binds the galaxy together.
(Nos, az Erő az, ami felvértezi a Jedit. Egy eleven lények alkotta energiamező,
ami körbevesz és áthat bennünket. Ez tartja egyben a galaxist.)
- Sandpeople
always ride single file to hide their numbers. (A buckalakók mindig libasorban
haladnak, hogy elrejtsék számukat)
- You don't
need to see his identification. (Nem szükséges megnézni az iratait.)
- This little
one isn't worth the effort. Come let me buy you something... (A fiú nem éri
meg a fáradozást. Hadd hívjalak meg valamire...)
- Only passengers.
Myself, the boy, two droids, and no questions asked. (Csak utasok. Jómagam,
a fiú, két droid, és semmi kérdezősködés)
- I felt
a great disturbance in the Force...as if millions of voices suddenly cried out
in terror and were suddenly silenced. (Hatalmas zavart éreztem az Erőben. Mintha
milliók sikoltottak volna fel rémületükben, aztán hirtelen csend lett.)
- In my
experience, there's no such thing as luck. (Az én szótáramban nincs olyan kifejezés,
hogy szerencse.)
- Who's
the more foolish...the fool or the fool who follows him? (Ki a bolondabb? A
bolond, vagy a bolond, aki követi?)
- The Force
will be with you...always! (Az Erő veled lesz... mindig!)
- You can't
win, Darth. If you strike me down, I shall become more powerful than you can
possibly imagine. (Nem győzhetsz, Darth. Ha most halálra sújtasz, nagyobb lesz
az erőm, semmint azt el tudnád képzelni.)
The Empire
Strikes Back - A Birodalom Visszavág
- You will
go to the Dagobah system. (Elmész a Dagobah rendszerbe.)
- This is
a dangerous time for you, when you will be tempted by the dark side of the Force.
(Veszélyes idők ezek, mert megkísértett az Erő sötét oldala.)
- Luke,
I don't want to lose you to the Emperor the way I lost Vader. (Luke, nem akarlak
elveszíteni, ahogy elveszítettem Vadert.)
- That boy
is our last hope. (Ez a fiú az utolsó reményünk.)
Return
of the Jedi - A Jedi Visszatér
- So what
I have told you was true... from a certain point of view. (Amit mondtam, igaz
volt... bizonyos értelemben.)
- I thought
that I could instruct him just as well as Yoda. I was wrong. (Azt hittem lehetek
olyan jó tanító, mint Yoda. Tévedtem.)
- Bury your
feelings deep down, Luke. They do you credit. But they could be made to serve
the Emperor. (Rejtsd el mélyen az érzéseidet, Luke. Hasznodra válhatnak, de
a Császár szolgájává is tehetnek.)
4.
OBI-WAN TATOOINE-I OTTHONA
A
ház helyzete: Tatooine első kvadránsa, az Alpha-1733-Mu-9033-nál.
Egy
spártai ház a Nyugati Dűne Tenger és a Jundland Wastes között. Obi-Wan Kenobi
háza egyetlen helyiségből áll, mely egy nappaliból, egy konyhából és háló részekből
áll. Egy csapóajtó egy nagy pincébe vezet, ahol egy erőmű és egy víztároló kapott
helyett. Egy párologtató áll a ház mögött, ami bőségesen ellátja vízzel a házat,
míg a kis fűtőtest a konyha mellett távol tartja a sivatagi éjszakák hűvösét.
A külső falak viharedzettek és egyszerűek, és a belső részek is gyéren díszítettek.
A ház egyik sarkában van egy kis láda, ahol Obi-Wan Anakin Skywalker fénykardját
tartja, valamint egy bőrkötéses könyvet, melyben instrukciók vannak a Jedi fegyver
elkészítését illetően. Obi-Wan halálát követően, Luke vette birtokba a házat
tatooine-i látogatásai során. Miután a Felhővárosban elvesztette apja fénykardját,
Obi-Wan házában rálelt a könyvre, és elkészítette saját Jedi fegyverét.
5.
OBI-WAN FÉNYKARDJAI

Baljós Árnyak
|
Az Új Remény
|
Felhasznált
irodalom:
- Behind the Magic CD
- Insider's Guide CD
- George Lucas: Csillagok
Háborúja
- Donald F. Glut: A Birodalom
Visszavág
- James Kahn: A Jedi Visszatér
- Terry Brooks: Baljós
Árnyak
- Timothy Zahn: A Birodalom
Örökösei
- Laurent Bouzereau &
Jody Duncan: Így készült az Baljós Árnyak
- Forgatókönyvek
(Süsü)
|